Hírek

AutoWallis néven folytatja működését a tőzsde autós cége

Publikálva:

Mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde elmúlt évének meghatározó tranzakciója, melynek köszönhetően a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar is megjelent a magyar parketten. A társaság részvényeseinek döntése alapján a börze hetedik legnagyobb árbevételű vállalata AutoWallis néven folytatja tevékenységét. A tulajdonosok a mai rendkívüli közgyűlésen a névváltoztatás mellett új menedzsmentet választottak, módosították az alapszabályt, és felhatalmazást adtak az igazgatóságnak tőkeemelésre, valamint sajátrészvény-vásárlásra is. A tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság – korábbi nevén Altera – teljes átalakulására azt követően került sor, hogy a Wallis a vállalatba apportálta négytagú autós csoportját. Az AutoWallisnak jelentős növekedési tervei vannak: célja, hogy régiós pozícióját tovább erősítse, piaci részesedését növelje, és az ehhez szükséges finanszírozási forrásokhoz a tőzsdei jelenlét segítségével még előnyösebben hozzáférjen.

Megtartotta rendkívüli közgyűlését az Altera Nyrt., melyen a részvényesek döntöttek a társaság autóipari profilját és a Wallis Csoporthoz tartozását tükröző új nevéről is. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hetedik legnagyobb árbevételű vállalata AutoWallis Nyrt. néven folytatja tevékenységét. Az átalakulásra azt követően került sor, hogy 15,8 milliárd forintos tőkeemeléssel a tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tulajdonába került a Wallis négytagú gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja. Ennek tagjai a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző. A tagvállalatok Magyarországon és a közép-, valamint délkelet-európai régióban gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A Csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car.

Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a változások kapcsán kiemelte, hogy a társaság átalakulásával egy olyan új vállalat jelent meg a BÉT-en, amely árbevétele alapján a hetedik a jegyzett cégek közötti rangsorban. Az AutoWallis kapitalizációja az elmúlt 180 napos, 787 forintos átlag részvényárfolyammal számolva közel 27 milliárd forint, miközben a cég iránti befektetői érdeklődés erősödik: novemberben a BÉT kilencedik legnagyobb forgalmú részvénye a társaságé volt (átlagos napi forgalom alapján, Portfolio.hu). A befektetési igazgató a stratégiai célokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az AutoWallis tulajdonában lévő vállalatok tevékenységi körét újabb márkák és piacok megszerzése révén kívánják bővíteni. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, valamint a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése Magyarországon és a régióban. Az AutoWallis számára ezenkívül új befektetési lehetőségeket teremthet az iparág átalakulása: az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése. A célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása, és a meglévők tevékenységének bővítése útján történhet. A befektetési igazgató megerősítette: a társaság célja, hogy a részvényeik mihamarabb bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába, továbbá a BUX, valamint a CECE indexekbe.

A részvényesek a közgyűlésen megválasztották az AutoWallis új Igazgatóságát, Felügyelőbizottságát és könyvvizsgálóját, módosították a társaság székhelyét továbbá több ponton módosították az alapszabályt. Az AutoWallis új Igazgatóságának tagjai: Andrew Prest, a Wallis Automotive Europe ügyvezető igazgatója, Antal Péter, a Wallis Motor Duna és Wallis Motor Pest ügyvezető igazgatója, Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója és Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója. A társaság új Felügyelőbizottsági és egyben Auditbizottsági tagjai ifj. Chikán Attila, Ecseri György és Vitán Gábor.

A részvényesek döntöttek a részvények névértékének jelenlegi 100 forintról annak nyolcadára, 12,5 forintra csökkentéséről is. A határozat alapján arányosan változik (nyolcszorosára növekszik) a részvények darabszáma is (a névérték változás időpontjáról és a vállalat új nevének tőzsdei bevezetéséről – ezáltal a ticker nevének változásáról – a társaság külön tájékoztatást ad majd). A vállalat azt várja, hogy a részvények darabszámának emelkedésétől tovább növekszik majd a forgalmuk a tőzsdén. A határozatok alapján a BÉT autós cégének új vezetése a társaság üzleti céljainak megvalósítása érdekében 5 év alatt, a jegyzett tőke maximum 75 százalékának megfelelő, mintegy 2,55 milliárd forint (875 forintos részvényárfolyamon számítva 22,3 milliárd forint) összegű tőkeemelést hajthat végre saját hatáskörben, újabb közgyűlési döntés nélkül. A részvényesek döntöttek továbbá az alapszabály több ponton történő módosításáról, ezek között az osztalékelsőbbségi részvények esetében fizethető – kifizetési határidőben és összegben korábban nem maximalizált – osztalék mértékéről.

Rendkívüli tájékoztatás – Andrew John Prest

Publikálva:

Az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. (1124 Budapest, Lejtő utca 17/A) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 55-56.§-ai alapján és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendeletben előírt közzétételi kötelezettségének eleget téve, valamint Közzétételi szabályzata alapján az alábbi tájékoztatást adja.

Andrew John Prest (a továbbiakban: Bejelentésre Kötelezett) az alábbiakra tekintettel kiegészítette az ALTERA Nyrt. felé 2018.09.11. napján, a Tpt. 61. § (1) bekezdése alapján megtett bejelentését (a továbbiakban: Korábbi Bejelentés).

A Korábbi Bejelentés során a Bejelentésre Kötelezett tájékoztatta az ALTERA Nyrt.-t, hogy az ALTERA Nyrt.-nél történt tőkeemelés következtében 2.014.224 darab „C” sorozatú törzsrészvénnyel rendelkezik. Ezen részvények ISIN-kódjaként a HU0000156112 került megadásra, mely ISIN-kód az ALTERA Nyrt. Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvényeinek az ISIN-kódja.

A Korábbi Bejelentés megtételét követően az ALTERA Nyrt. a tőkeemelés során kibocsátott „C” sorozatú törzsrészvényeknek a Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetéséhez összevont tájékoztató közzététele engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankhoz, amely eljárás még folyamatban van a Magyar Nemzeti Bank előtt.

Az összevont tájékoztató közzétételének engedélyezését megelőzően azonban szükségessé vált, hogy a tőkeemelés során kibocsátott, összesen 30.389.235 darab „C” sorozatú törzsrészvény (a továbbiakban: Újonnan Kibocsátott Részvények) előállításra kerüljön. Tekintettel azonban az ISIN azonosítóról szóló 20/2014. (VI. 3.) MNB rendelet 4. § (2) b) pontjában foglaltakra, mivel az Újonnan Kibocsátott Részvények forgalomba hozatalára nem azok tőzsdei bevezetésével egy időben került sor, szükséges volt, hogy új ISIN-kód kerüljön megkérésre az Újonnan Kibocsátott Részvények vonatkozásában. Ezen ISIN-kód száma a következő: HU0000162847 (a továbbiakban: Átmeneti ISINkód).

Az Átmeneti ISIN-kód csak meghatározott időpontig fogja jelölni az Újonnan Kibocsátott Részvényeket. Amint teljesül minden feltétel ahhoz, hogy az Újonnan Kibocsátott Részvények bevezetésre kerülhessenek a Budapesti Értéktőzsdére, az ALTERA Nyrt. haladéktalanul intézkedni
fog a KELER Zrt.-nél az iránt, hogy az Újonnan Kibocsátott Részvények ISIN-kódja megegyezzen a már a tőzsdére bevezetett „C” sorozatú törzsrészvények ISIN-kódjával.

A fentiekre tekintettel tartotta indokoltnak a Bejelentésre Kötelezett, hogy kiegészítésre kerüljön a Korábbi Bejelentés, kizárólag abban a tekintetben, hogy egyértelműen rögzítésre kerüljön, hogy a Bejelentésre Kötelezett a „C” sorozatú törzsrészvények közül jelenleg csak az Átmeneti ISIN-kóddal jelölt törzsrészvényekkel rendelkezik.

A kapcsolódó közzététel elérhető a www.kozzetetelek.hu oldalon és a BÉT honlapján.

ALTERA Nyrt.

Rendkívüli tájékoztatás – WAM Zrt.

Publikálva:

Az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. (1124 Budapest, Lejtő utca 17/A) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 55-56.§-ai alapján és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendeletben előírt közzétételi kötelezettségének eleget téve, valamint Közzétételi szabályzata alapján az alábbi tájékoztatást adja.

A WALLIS ASSET MANAGEMENT Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bejelentésre Kötelezett) az alábbiakra tekintettel kiegészítette az ALTERA Nyrt. felé 2018.09.11. napján, a Tpt. 61. § (1) bekezdése alapján megtett bejelentését (a továbbiakban: Korábbi Bejelentés).

A Korábbi Bejelentés során a Bejelentésre Kötelezett tájékoztatta az ALTERA Nyrt.-t, hogy az ALTERA Nyrt.-nél történt tőkeemelés következtében 28.055.859 darab „C” sorozatú törzsrészvénnyel rendelkezik. Ezen részvények ISIN-kódjaként a HU0000156112 került megadásra, mely ISIN-kód az ALTERA Nyrt. Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvényeinek az ISIN-kódja.

A Korábbi Bejelentés megtételét követően az ALTERA Nyrt. a tőkeemelés során kibocsátott „C” sorozatú törzsrészvényeknek a Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetéséhez összevont tájékoztató közzététele engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankhoz, amely eljárás még folyamatban van a Magyar Nemzeti Bank előtt.

Az összevont tájékoztató közzétételének engedélyezését megelőzően azonban szükségessé vált, hogy a tőkeemelés során kibocsátott, összesen 30.389.235 darab „C” sorozatú törzsrészvény (a továbbiakban: Újonnan Kibocsátott Részvények) előállításra kerüljön. Tekintettel azonban az ISIN azonosítóról szóló 20/2014. (VI. 3.) MNB rendelet 4. § (2) b) pontjában foglaltakra, mivel az Újonnan Kibocsátott Részvények forgalomba hozatalára nem azok tőzsdei bevezetésével egy időben került sor, szükséges volt, hogy új ISIN-kód kerüljön megkérésre az Újonnan Kibocsátott Részvények vonatkozásában. Ezen ISIN-kód száma a következő: HU0000162847 (a továbbiakban: Átmeneti ISINkód).

Az Átmeneti ISIN-kód csak meghatározott időpontig fogja jelölni az Újonnan Kibocsátott Részvényeket. Amint teljesül minden feltétel ahhoz, hogy az Újonnan Kibocsátott Részvények bevezetésre kerülhessenek a Budapesti Értéktőzsdére, az ALTERA Nyrt. haladéktalanul intézkedni
fog a KELER Zrt.-nél az iránt, hogy az Újonnan Kibocsátott Részvények ISIN-kódja megegyezzen a már a tőzsdére bevezetett „C” sorozatú törzsrészvények ISIN-kódjával.

A fentiekre tekintettel tartotta indokoltnak a Bejelentésre Kötelezett, hogy kiegészítésre kerüljön a Korábbi Bejelentés, kizárólag abban a tekintetben, hogy egyértelműen rögzítésre kerüljön, hogy a Bejelentésre Kötelezett a „C” sorozatú törzsrészvények közül jelenleg csak az Átmeneti ISIN-kóddal jelölt törzsrészvényekkel rendelkezik.

Továbbá a Bejelentésre Kötelezett tájékoztatta az ALTERA Nyrt.-t, hogy 2018.12.07. napján a TEXBER Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság megszerezte az ALTERA Nyrt. által kibocsátott valamennyi „A” sorozatú szavazatelsőbbségi részvényt, továbbá „B” sorozatú osztalékelsőbbségi részvényt. A Bejelentésre Kötelezett arra tekintettel tájékoztatta erről az ALTERA Nyrt.-t, hogy mind a Bejelentésre Kötelezett, mind a TEXBER Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság tényleges tulajdonosa Veres Tibor.

A kapcsolódó közzététel elérhető a www.kozzetetelek.hu oldalon és a BÉT honlapján.

ALTERA Nyrt.

Rendkívüli tájékoztatás részesedés változásról

Publikálva:

Az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. (1124 Budapest, Lejtő utca 17/A) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 55-56.§-ai alapján és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendeletben előírt közzétételi kötelezettségének eleget téve, valamint Közzétételi szabályzata alapján az alábbi tájékoztatást adja. A TEXBER Ingatlanforgalmazó Kft. 2018.12.07-én megszerezte az “A” sorozatú szavazatelsőbbségi részvények 100%-át – 25.000 db-ot -, és a “B” sorozatú osztalékelsőbbségi részvények 100%-át – 25.000 db-ot -.

A tranzakció következtében a TEXBER Kft.-én keresztül Veres Tibor befolyása alá kerültek az “A” és “B” sorozatú elsőbbségi részvények.

A TEXBER Kft. tulajdonában lévő, az ALTERA Nyrt. által kibocsátott részvények állománya a tranzakció következtében az alábbiak szerint alakult:
“A” sorozatú szavazatelsőbbségi részvény: 25.000 db

“B” sorozatú osztalékelsőbbségi részvény: 25.000 db

“C” sorozatú törzsrészvény: 0 db

A kapcsolódó közzététel elérhető a www.kozzetetelek.hu oldalon és a BÉT honlapján.

 

ALTERA Nyrt.

2 / 57 oldal12345...102030...Utolsó »
Navigation