Elemzések: A Herbalife mint befektetés

2014. szeptember 19.

A közelmúlt egyik talán legnagyobb vitáját robbantotta ki a befektetők közt a Herbalife részvény valós értékének meghatározása. A vállalat 2013-as évig végig növelte eladásait és eredményét, mely bizonyos befektetők szerint a jövőben is folytatódhat kisebb visszaesésekkel. Mások úgy gondolják, az egész vállalat egy nagy piramisjáték, magasan túlértékelt és akár csődbe is mehet. Ezen rövid értékelésben a vállalat kerül bemutatásra, illetve az olvasó megismerheti a két oldal érveit.

Milliárdok étrend-kiegészítőkből

A Herbalife 1980 óta létezik, alapítója, Mark Hughes, az emberek egészséges táplálkozás iránti igényére válaszolt, mely azóta is a vállalat fő profilját képviseli. Termékei közt az egészséges étrend-
kiegészítők mellett vannak súlycsökkentő, sportolóknak szánt, illetve bőrápoló termékek. A legújabb hír szerint Kanadában elindíthatják új, kivételesen aktív sportolóknak szánt készítményük gyártását. A cég multi-level marketing (MLM) értékesítési formában működik, amely lényege, hogy a termék értékesítése a társasággal szerződésben álló hálózat által történik, melynek keretében a terméket a hálózat tagjai ismerőseiknek ajánlják.

A vállalat bevételének és profitjának alakulásaA vállalat alapvetően remek bevétel és profit adatokat tud felmutatni egészen 2013-ig, az idei előrejelzés alapján bevétele tovább nő, míg profitja nagyjából a 2012-es szintre fog visszaesni. A mérleget tekintve a teljes adóssággal (2840 millió USD) szemben arányaiban 86% eszköz (2436 millió USD) áll, a részvényesek vagyona tehát negatívba fordult a legutóbbi jelentés szerint. A kockázat forrása, hogy amennyiben a cég csődbe megy, elképzelhető, hogy a részvényesek semmit nem kapnak vissza pénzükből. A fenti adatok szerint a cég eddig stabil nyereséget produkált, mely a jövőben is folytatódhat. A 404 millió USD hiány összevetve az erre az évre várt 460 millió USD nyereséggel nem tűnik önmagában csődveszélyesnek.
Az adatok forrása: http://www.morningstar.com/

Minőséget diszkont áron

A társaság legjelentősebb tulajdonosai a kint lévő részvények arányában Carl Icahn (18,52%), FMR LLC vagyonkezelő (11,69%), Capital World Investors (9,17%), Fidelity Growth Company Fund (6,32%), Vanguard Group, Inc. (5,62%) és Soros Fund Management LLC (5,16%). Az optimisták szerint a vita kifejezetten mélyre lökte a részvény árfolyamát, amely most így véleményük szerint jó befektetés. A Herbalife részvényei jelenleg 9,89-es Trailing P/E, 6,28-as Forward P/E, 0,51-es PEG és 0,81-es P/S mellett forognak, amely alkalmi vételnek tűnhet.

Összedől a kártyavár

A másik oldal legnagyobb alakja Bill Ackman, aki nagyjából 1 milliárd dollár értékben shortol Herbalife részvényeket, meg van győződve róla, hogy az egész vállalat egy pilótajáték és illegális. Véleményét
azzal kívánta bizonyítani, hogy beperelte a vállalatot a Federal Trade Comission-nál, melynek ítéletére még várni kell. Emellett egy általa vezetett nyomozás számításai szerint egy hálózati tag nagyjából 7 shaket iszik meg naponta, annak reményében, hogy egyszer a csúcsra juthat. Szerinte ez az, amiből a vállalat bevételei származnak. A vita addig fajult, hogy a Jefferies Group CEO-ja, Rich Handler még a közismert jegesvödör próbára is kihívta a long oldal legnagyobb alakját, Carl Icahnt.

Elemzői vélemény

Alapvetően az MLM rendszerben értékesítő vállalatok nem annyira ritkák és nem feltétlenül illegálisak, gondolhatunk itt akár az Oriflame vagy a Nuskin cég termékeire és hálózatára. Az interneten számos cikk mutat arra, hogy a Federal Trade Comission joggyakorlata szerint, bár az értékesítési mód talán nem teljesen etikus, nagy eséllyel nem találtat majd illegálisnak. A perek és jó üzleti hírnév megőrzésére fordított kiadások, mind direkt adminisztrációs költség oldaláról, mind a finanszírozás drágulása miatt, visszafogják a vállalat profitját. Ez már a 2014-es év profitjában is látszik. A nyereség így alacsonyabb lesz, mint ami nyugodt körülmények közt termelődhetne.

Az ár oldaláról a részvény adatai kifejezetten vonzóak. Nagy befektetők állnak a cég mögött, akik a jövőben is hajlandóak lesznek a zsebükbe nyúlni forrásokért, ez csökkenti a legnagyobb kockázati faktor, a csőd bekövetkeztének esélyeit. Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy a részvény árfolyama jelenleg esik. Még, ha kiváló befektetésnek is tartjuk a középhosszú távon részvényt, technikai szempontból érdemes várni a vásárlással, amíg a részvény ára újra emelkedni kezd. Ezen felül a jövőben fontos lesz a vállalat bevétel változásának figyelemmel tartása, hiszen alapvetően ezzel kaphatunk képet a vállalat terjeszkedési lehetőségeiről. Összességében tehát hozam/kockázatban a részvény felülmúlhatja a piacot, hála a botrányoknak és jelenleg rossz mérlegének. Az áresés megállta és visszafordulása után vételre javasolt.

Az elemzés az ALTERA Nyrt. saját véleményét tükrözik, amely új információk tükrében változhat. Az elemzésekben szereplő információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az ALTERA Nyrt. nem vállal felelősséget. A közzétett információk nem minősülnek közvetlen ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak. Az ALTERA Nyrt. továbbá nem vállal felelősséget az
elemzések alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. Az ALTERA Nyrt. jelenleg rendelkezik Herbalife részvényekkel.

Navigation